Három év és két tervezet után idén szeptember 3-án az Európai Bizottság („Bizottság”) elfogadta az EUMSZ 102. cikkének alkalmazására vonatkozó új iránymutatásait („Iránymutatás”). Ez a szabályrendszer az elkövetkezendő években meghatározza, hogy hogyan versenyezhetnek szabályosan az erőfölényben lévő vállalkozások.

Az Iránymutatás szerkezete nem sokat változott, de a végleges szöveg tartalmilag sok ponton eltér a korábbi tervezetektől. Ezek a változások pedig lényegesen kihatnak a kizáró jellegű magatartások vizsgálatára és elemzésére.

Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogy mi változott valójában a 2024-es tervezethez („Tervezet”) képest, és áttekintjük azokat a konkrét kizáró jellegű magatartási formákat, amelyeket a Bizottság az Iránymutatásban külön ponton kiemel, az ezt a gyakorlatban illusztráló esetjoggal együtt. 

1. Az erőfölény megállapítása

Az erőfölény megállapításának keretrendszere lényegét tekintve változatlan maradt: a meghatározó tényező továbbra is a piaci részesedés. A piaci részesedési küszöbértékek azonban módosultak. A Tervezet egy enyhébb biztonsági övezetet (safe harbour) vázolt fel 10% alatt. Az Iránymutatás már rögzíti, hogy gyakorlatban 40% alatti piaci részesedéssel rendelkező vállalkozások esetén az erőfölény megállapítása „általánosságban nem valószínű”. Ezzel szemben a hosszabb időszakon át fennálló 50%-os vagy annál nagyobb piaci részesedés – kivételes körülmények nélkül – bizonyítja az erőfölényt. A csapda azonban megmarad: az erőfölény 40% alatt is megállapítható, például, ha visszatartanak ügyfeleket, vagy ha a versenytársak komoly kapacitásproblémákkal szembesülnek.¹

Továbbá, az Iránymutatás részletes elemzést tartalmaz az adat és digitális piacokat érintő belépési korlátok kapcsán, az egyedi adatkészletek, adatfelhalmozás, hálózati hatások, a digitális ökoszisztémák, és a nagy mennyiségű, magas minőségű adatkészletekhez és a számítási kapacitáshoz való hozzáférés kérdéseinek tárgyalásával.²

Az utópiacokkal (after-markets) foglalkozó új, önálló rész egy négy kritériumból álló tesztet állít fel az erőfölény kizárására: (i) a fogyasztók tájékozott döntést tudnak hozni az életciklus-alapú árképzés figyelembevételével (ii) valószínű, hogy ezt meg is teszik (iii) elegendő fogyasztó változtatná meg az elsődleges piacon levő vásárlási szokásait az utópiacon történt jelentős áremelkedés esetén (iv) és ezt ésszerű időn belül tennék meg.³ Az erőfölény csak akkor zárható ki, ha mind a négy feltétel teljesül.

A kollektív erőfölény kapcsán az Iránymutatás különbséget tesz a strukturális vagy szerződéses kapcsolatokon alapuló erőfölény, valamint a hallgatólagos koordináción alapuló erőfölény között. A Bizottság megjegyzi, hogy az EUMSZ 102. cikkét ezen az alapon ritkán alkalmazták, azonban még indokolt lehet, például az algoritmusok egyre szélesebb körű alkalmazására tekintettel.⁴

2. Az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása visszaélésszerű jellegének meghatározására vonatkozó általános elvek

Új név, ismerős teszt. A Tervezet azt vizsgálta, hogy a magatartás „eltér-e az érdemeken alapuló versenytől” és „alkalmas-e versenykorlátozó hatások kiváltására”, amelyet aztán „visszaélésre alkalmas magatartásként” határozott meg. Az Iránymutatás ezt egységes mércévé alakítja át – nevezetesen a mérce mostantól az, hogy a magatartás „képes-e a hatékony verseny torzítására” –, azonban a mögöttes kétlépcsős elemzés nagyrészt változatlan marad: a magatartás akkor torzítja a hatékony versenyt, ha (i) eltér az érdemeken alapuló versenytől (ii) alkalmas arra, hogy kiszorító hatással legyen.⁵

Az Iránymutatás érdemi változásokat vezet be annak meghatározásában, hogy a magatartás eltér-e az érdemeken alapuló versenytől. A Tervezet az Európai Unió Bíróságának („Bíróság”) ítélkezési gyakorlatából levezetett hat kritériumot tartalmazó listát állított fel, amelyben minden kritérium nagyjából egyenrangú volt. Az Iránymutatás ezt egy lépcsőzetes megközelítéssel strukturálja át.

Mindenekelőtt az Iránymutatás három forgatókönyvet azonosít, amelyek „határozott jelnek” számítanak, hogy a magatartás eltér az érdemeken alapuló versenytől: (i) félrevezető információ nyújtása (ii) szabályozási vagy jogi eljárásokkal való visszaélés a versenytársak piacra lépésének megakadályozása vagy megnehezítése céljából (iii) szabályok megsértése más jogterületeken (például adatvédelemmel vagy fenntarthatósággal kapcsolatos szabályok megsértése) és ezáltal valamely releváns versenytényezőnek – például az ár, a választék, a minőség vagy az innováció – a negatív befolyásolása.⁶ A Tervezetben ezek a többi szemponttal együtt, kiemelt státusz nélkül szerepeltek. Az a tény, hogy az Iránymutatásban „határozott jel” szintre emelkedtek, nagy előrelépés, mivel egyfajta hierarchiát teremt a többi gyakorlati kritériumhoz képest: e három magatartástípus bármelyikének bizonyítása önmagában alátámaszthatja az érdemeken alapuló versenytől való eltérés megállapítását. Az erőfölénnyel rendelkező vállalkozásokat képviselő jogi tanácsadóknak ezeket szinte kategorikus, egyértelmű elválasztóként kell kezelniük. 

Figyelemreméltó, hogy az Iránymutatás kiszélesíti a jogrendszer más területeit sértő releváns jogsértések példáit, és az adatvédelem mellett a fenntarthatósági szabályokat is bevonja.⁷ A Tervezet kizárólag az adatvédelmi jogot említette szemléltetésként. A fenntarthatóság explicit belefoglalása tükrözi a Bizottság tágabb szakpolitikai menetrendjét, és jelzi, hogy azon erőfölénnyel rendelkező vállalkozások, amelyek magatartása környezeti vagy fenntarthatósági kötelezettségeket sért, és ezáltal rontja a verseny paramétereit, fokozott kockázatnak vannak kitéve a 102. cikk szerinti megállapítás szempontjából.

Az Iránymutatás önálló, kiemelt helyen kezeli azt a kritériumot, mely szerint az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás magatartása az erőfölényből fakadó sajátos erőforrások vagy eszközök felhasználásán alapul – ez jelentős szerepet játszik annak a megállapításában, hogy a magatartás eltér az érdemeken alapuló versenytől. A Tervezetben ez akként volt megfogalmazva, hogy egy hipotetikus, az erőfölénnyel rendelkező vállalkozással egyformán hatékony versenytárs nem lett volna képes ugyanezt a magatartást tanúsítani, azért, mert az adott magatartás az erőfölényes pozíció megszerzéséből eredő erőforrások vagy eszközök igénybevételén alapul – különösen az ugyanazon vagy egy másik piacon fennálló pozíció kihasználása vagy megerősítése érdekében. A hipotetikus egyformán hatékony versenytárs keretrendszer eltűnt. Az Iránymutatás az elvet közvetlenül rögzíti, elhagyva a közbenső elemzési lépést. Ezzel kiszélesíti az alkalmazhatósági körét a nem árazási-jellegű magatartásokra és digitális piaci ügyekre, ahol az egyformán hatékony versenytárs fogalma korlátozottan hasznos.

Az Iránymutatás emellett két további szempontot is „további releváns tényezőként” tart fenn. Egyrészt vizsgálandó, hogy az erőfölényes vállalkozás magatartása megakadályozza-e a fogyasztókat abban, hogy a termékek tényleges tulajdonságai – például a minőség – alapján szabadon válasszanak, illetve hogy az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása olyan torzított vagy megkülönböztető bánásmódot jelent-e, vagy tesz-e lehetővé, amely saját magát a versenytársaihoz képest előnyben részesíti.⁸ E tényezők másodlagos szintre való visszasorolása összhangban van a Bizottságnak a hatásokra, valamint a nem árjellegű visszaélésekre fókuszáló elemzés irányába tett általános elmozdulásával.

A Tervezetben szereplő egyik szempont teljes egészében kikerült az Iránymutatásból. A Tervezet önállóan alkalmazta azt a szempontot, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás korábbi magatartásától eltérően, az adott piaci körülmények fényében abnormálisnak vagy ésszerűtlennek minősülő módon változtatja-e magatartását – például egy fennálló üzleti kapcsolat indokolatlan megszüntetése formájában. Noha a mögöttes fogalom bizonyos magatartástípusok – különösen a hozzáférés-korlátozás és az ellátás megtagadása – összefüggésében továbbra is releváns lehet, az általános keretrendszerből való eltávolítása csökkenti annak kockázatát, hogy egy erőfölénnyel rendelkező vállalkozást a visszaélés egyéb jelzői nélkül, pusztán egy szokásos kereskedelmi stratégiaváltás miatt marasztalják el.

Végül, az Iránymutatás kiemelt helyen foglalkozik a szándék kérdésével.⁹ A verseny korlátozására irányuló szándék kifejezetten releváns elemként kerül azonosításra annak megállapításában, hogy a magatartás eltér-e az érdemeken alapuló versenytől, míg az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás érdemeken alapuló versenyre irányuló szándékának bizonyítása – ha meg is állapítható – önmagában nem elegendő a visszaélés hiányának igazolásához. A Tervezet ugyanezt a korlátot ismerte el a szándékra, mint védekezési alapra vonatkozóan, azonban nem fogalmazta meg ilyen egyértelműen a szándék pozitív bizonyítéki szerepét a visszaélés megállapításában. A gyakorlatban ez azt jelzi, hogy a Bizottság aktívan támaszkodni fog belső dokumentumokra, kommunikációkra és kizáró stratégiákra az eljárás során, tehát az erőfölénnyel rendelkező vállalkozásoknak tudatosan ügyelniük kell a belső kommunikációjukra.

A kétlépéses teszt három esetben mellőzhető: (a) ha a magatartásra a Bíróság által elismert különleges elemzési keretrendszer vonatkozik; (b) ha a magatartás alkalmas egy egyformán hatékony versenytárs kizárására; és (c) ha a magatartás természeténél fogva káros a versenyre. A két lépést nem szükséges külön-külön vagy meghatározott sorrendben vizsgálni.¹⁰

A Tervezettel ellentétben az Iránymutatás szövege külön kitér a „kárelmélet” fogalmára. Ez lényegében azt írja le, hogy az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás hogyan tud kárt okozni a fogyasztóknak – nem feltétlenül közvetlenül, hanem a piac szerkezetének torzításán keresztül. Az Iránymutatás szerint ez a kár megnyilvánulhat például abban, hogy a versenytársak számára megnehezül a piacra lépés vagy a terjeszkedés, romlanak az árak vagy a minőség, visszaesik az innováció, vagy szűkül a fogyasztók választási lehetősége.¹¹ A kárelmélet belefoglalása az Iránymutatásba visszaállítja azt a felfogást, hogy a versenyellenes hatásoknak központi szerepük van a visszaélések megítélésében.

Az ok-okozati összefüggésről szóló új szakasz megköveteli, hogy a kiszorító hatások az adott magatartásnak betudhatók legyenek, bár nem szükséges, hogy kizárólag az okozza azokat – elegendő, ha a magatartás növeli a kiszorító hatások bekövetkezésének valószínűségét. A Bizottság bizonyítékok széles körére támaszkodhat, anélkül, hogy rendszerszerűen bármely egyetlen módszertant alkalmaznia kellene, különösen a counter-factual elemzést.¹²

3. A visszaélésszerű magatartások meghatározott kategóriái

Nem minden visszaélés egyforma, és ezt a Bizottság is tudja. Ha az adott magatartás a Bíróság által elismert egyedi elemzési keretrendszer alá esik, a kétlépéses elemzés szükségtelen. Az Iránymutatás tudatosan szakít a Tervezetben szereplő egységes megközelítéssel, és differenciált teszteket állapít meg a következőkre: (i) felfaló árazás (ii) árprés (iii) kizárólagosságtól nem függő engedmények (iv) exkluzív megállapodás (v) árukapcsolás és csomagban értékesítés (vi) hozzáférés-korlátozás (vii) a szállítás megtagadása (viii) önpreferálás (ix) a versenyre jellegénél fogva káros magatartásokra. 

A Tervezet alapján egyetlen megdönthető vélelem vonatkozott a meghatározott magatartásokra: ha a kifogásolt magatartás beleesett a fent meghatározottak egyikébe, a kiszorító hatások kiváltására való alkalmasságot vélelmezni kellett.¹³ Az Iránymutatás árnyaltabb, lépcsőzetes megközelítést alkalmaz: a vélelem a legerősebb az exkluzív megállapodás esetén,¹⁴ az egyéb árazási jellegű magatartásokat meghatározott tesztek keretében vizsgálják¹⁵ (pl. az árprés esetében), míg a jellegénél fogva káros magatartások esetében a vélelem beálltához semmilyen hatáselemzés nem szükséges.¹⁶

De hogyan érvényesülnek ezek a tesztek a gyakorlatban? A következőkben azokat a kulcsfontosságú szabályokat és esetjogot mutatjuk be, amelyek mentén a Bizottság elkészítette az Iránymutatást.

3.1 Exkluzív megállapodások

Az exkluzív megállapodások magában foglalják mind a kifejezett, mind a tényleges kizárólagosságot, beleértve a mennyiségi küszöbértékeket és a készlettartási kötelezettségeket. A kiszorító hatások magas kockázata miatt az Iránymutatás vélelmezi, hogy az ilyen megállapodások torzítják a versenyt. Az erőfölénnyel rendelkező vállalkozások ezt a vélelmet megdönthetik, ha például bizonyítják az érintett piac korlátozott lefedettségét vagy a megállapodás rövid időtartamát, a kereslet versenyeztethetetlen jellegét, vagy azt, hogy a versenytársak a megállapodás ellenére is képesek továbbra is hatékonyan versenyezni a piacon.¹⁷ 

Intel Corp. v European Commission (C-413/14): Az Intelt 1,06 milliárd eurós bírsággal sújtották, amiért visszatérítéseket nyújtott a nagyobb számítógépgyártóknak azzal a feltétellel, hogy x86 CPU-szükségletüket teljes egészében vagy közel teljes egészében az Inteltől szerzik be, ezáltal kiszorítva a versenytársakat. Az ítélet pontosította a Hoffman-La Roche¹⁸ ügyben kialakult gyakorlatot, mely szerint az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás által nyújtott hűségvisszatérítések visszaélésnek minősülnek, és egyértelművé tette, hogy az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás a vélelmet megdöntheti, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására.¹⁹

3.2 Hozzáférés-korlátozás

A hozzáférés-korlátozás egy újonnan formalizált kategória, amely azokra a forgatókönyvekre vonatkozik, amelyekben az erőfölényben lévő vállalkozás megtagadja, késlelteti vagy rontja az üzletileg ésszerű feltételek melletti hozzáférést egy inputhoz – legyen az infrastruktúra, adat, szellemi tulajdon vagy szolgáltatás. A Tervezet a hozzáférés-korlátozást a szállítás megtagadása egy alárendelt kategóriájaként kezelte; a végleges változat a kettőt elkülöníti egymástól.²⁰ A hozzáférés-korlátozást az általános elemzési keretrendszer alapján vizsgáljuk, anélkül, hogy az inputnak nélkülözhetetlennek kellene lennie,²¹ ugyanakkor az input gyakorlati jelentősége a hozzáférést kérő fél számára továbbra is kulcstényező a kiszorítási kockázat értékelésében.

Alphabet Inc. and Others v Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato (C-233/23): A Google megtagadta az Enel JuicePass alkalmazását kompatibilissé tenni az Android Auto-val, annak ellenére, hogy a platformot éppen azért fejlesztette, hogy harmadik féltől származó alkalmazásokat is befogadjon. Az olasz versenyhatóság több mint 102 millió eurós bírsággal sújtotta a Google-t. A Bíróság megállapította, hogy az együttműködés megtagadása akkor is visszaélésszerű lehet, ha a platformot részben harmadik féltől származó alkalmazások befogadására hozták létre, és a szóban forgó alkalmazás vonzóbbá teszi a fogyasztók számára a platformot – eltérve ezzel a Bronner-ügyben²² felállított szigorú nélkülözhetetlenségi feltételtől, amely nem alkalmazható azon ügyekben, ahol az erőfölényben lévő vállalkozás az infrastruktúrát nem kizárólag saját szükségleteire hozta létre.²³ Ez a megközelítés elválasztja a hozzáférés-korlátozást a szállítás megtagadásának hagyományos – a Bronner-ügyben kidolgozott – jogi tesztjétől. Az új logika szerint a megtagadás akkor is sértheti a versenyt, ha a versenytársak az interoperabilitás hiányában is aktívak maradtak és növekedni tudtak, mivel a vizsgálat lényege az, hogy a megtagadás alkalmas-e a verseny akadályozására.²⁴

3.3 A szállítás megtagadása

A szállítás megtagadásának vizsgálatára szigorúbb jogi teszt vonatkozik, amely a szerződéses szabadság és a beruházások védelmének szükségességét tükrözi. Két együttes feltételnek kell teljesülnie: (i) a szóban forgó inputnak nélkülözhetetlennek kell lennie – vagyis reálisan nem megismételhető és szükséges ahhoz, hogy a kérelmező vállalkozás piacra léphessen, vagy gazdaságilag életképes maradhasson – valamint (ii) a magatartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a vállalkozást minden tényleges versenyből kizárja.²⁵ Szellemi tulajdonjoggal összefüggő esetekben ezen felül az is szükséges, hogy a megtagadás megakadályozza egy új termék megjelenését, amelyre potenciális fogyasztói kereslet mutatkozik.²⁶ A hozzáférés-korlátozástól való elhatárolás tehát a gyakorlatban is érdemi jelentőséggel bír.

Slovak Telekom, a.s. v European Commission (C-165/19): A Slovak Telekom-ot azért bírságolták meg, mert nem biztosított hozzáférést a helyi hálózatához: visszatartott hálózati információkat, szűkítette a hálózatszétválasztási kötelezettségeket, és méltánytalan referenciaajánlati feltételeket szabott meg. A Bíróság megállapította, hogy a Bronner-ügyben kialakított szigorú jogi teszt indokolt a valódi szállítás megtagadás esetén, mivel egy erőfölénnyel rendelkező vállalkozást arra kényszeríteni, hogy versenytársával szerződjön, különösen hátrányosan érinti a szerződési szabadságot és a tulajdonjogokat.²⁷ Kiemelkedően fontos megállapítás, hogy a Bronner-feltételek kizárólag a valódi szállítás megtagadásra alkalmazandók, nem pedig a már megadott hozzáféréshez kapcsolódó méltánytalan feltételekre – az utóbbi esetben ugyanis az esetleges jogorvoslat kevésbé korlátozó a szerződési szabadság szempontjából.²⁸ 

3.4 Önpreferálás

Az önpreferálást – azaz azt, amikor az erőfölényben lévő vállalkozás a versenytársai rovására saját termékeit részesíti előnyben – az általános keretrendszer szerint vizsgálják, nem pedig a fent ismertetett szigorúbb feltételek mentén. Önmagában az erőfölény fennállása nem jelent problémát; az aggály akkor merül fel, ha az erőfölényes vállalkozás az egyik piacon vagy ökoszisztémán belüli erőfölényes pozícióját arra használja, hogy egy másik piac versenyét torzítsa – különösen akkor, ha az érintett piac a versenytársak számára fontos vagy nehezen helyettesíthető üzleti forrást jelent.²⁹

Google LLC and Alphabet Inc. v European Commission (C-48/22): Ebben a döntésben megállapították, hogy a Google tizenhárom nemzeti általános keresési piacon visszaélt piaci erőfölényével azáltal, hogy szisztematikusan a saját összehasonlító vásárlási szolgáltatását jelenítette meg kiemelt, az általános keresési rangsorolási algoritmusai alól mentesített dobozokban. A bíróság megállapította, hogy a magatartás önálló, “leveraging” jellegű (átemelő) visszaélésnek minősült: a magas belépési korlátokkal jellemzett böngészési piacon fennálló erőfölénye kihasználásával a szomszédos piacon működő saját összehasonlító-vásárlási szolgáltatását előnyben részesítette, amely elemzési szempontból elkülönült a szállítás megtagadásától.³⁰ A bíróság a rendes, az EUMSZ 102. cikke szerinti mércét alkalmazta.

3.5 Nyílt versenykorlátozás: jellegüknél fogva káros magatartások

A nyílt versenykorlátozás egy új, önálló kategória, amely olyan magatartásokat fed le, amelyek a verseny korlátozásán túl semmilyen észszerű gazdasági indokkal nem támaszthatók alá, amelyek nyilvánvalóan kívül esnek az érdemeken alapuló verseny körén, és amelyek tekintetében rendkívül valószínűtlen, hogy a fogyasztók számára előnyösek lennének. Ha az ilyen megállapítást nyer, azt további hatáselemzés nélkül a hatékony verseny torzítására alkalmasnak kell tekinteni. Például, ha az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás a versenytársnak azért fizet ellenértéket, hogy termékek értékesítését késleltesse vagy megakadályozza, vagy ha a versenytárs által használt infrastruktúrát megszünteti.³¹ Ez egy kvázi per se szabály az egyébként hatásalapú keretrendszerben, bár az objektív kimentés lehetősége továbbra is fennáll az erőfölényben lévő vállalkozásnak.

Intel Corp v. European Commission (T-286/09): Az Intel azért fizetett OEM-gyártóknak és kiskereskedőknek, hogy ne forgalmazzák, vagy csak korlátozott mértékben forgalmazzák a versenytársak termékeit – a kifizetések célja nyilvánvalóan a versenytársak piacra jutásának megakadályozása volt. A Törvényszék megállapította, hogy az ilyen kifizetések nyilvánvalóan kívül esnek az érdemeken alapuló verseny körén, ezért a Bizottság nem volt köteles részletesebben bizonyítani azok versenykorlátozásra való alkalmasságát „gazdasági értelemben”. A nyílt versenykorlátozás visszaélésszerű jellegének megállapítása kizárólag a versenykorlátozásra való alkalmasságon múlik – nem szükséges bizonyítani a tényleges piaci hatást vagy az okozati összefüggést.³²

4. Az objektív indokolások – lehetséges kimentési ok

Még a jellegénél fogva káros magatartás is kimenthető objektív okok mentén. A végleges Iránymutatás ezt a szakaszt a tervezethez képest jelentősen kibővíti, részletesen két védekezési alapot ismertet: a magatartás (i) objektíve szükséges volt, vagy (ii) olyan hatékonyságjavulást eredményez, amely ellensúlyozza vagy felülmúlja annak negatív hatásait.³³

Az objektív szükségesség védekezési alapjának alkalmazásához az erőfölényben lévő vállalkozásnak bizonyítania kell, hogy a magatartás valódi külső kényszerre – műszaki, biztonsági, szabályozási vagy kereskedelmi jellegű kényszerre – adott válasz, nem pedig a versenytársak kizárásának ürügyeként szolgál, valamint azt is bizonyítaniuk kell, hogy a magatartás arányos, nem eltúlzott.³⁴ 

Az erőfölényben lévő vállalkozás azt is bizonyíthatja, hogy a kiszorító hatást ellensúlyozza vagy felülmúlja egy olyan hatékonyságjavulás, amely a fogyasztók számára is előnyös.³⁵ Ez a védekezés csak akkor lehet eredményes, ha az Iránymutatásban meghatározott mind a négy konjuktív feltétel teljesül.³⁶

5. Mi a teendő?

Az erőfölényes pozícióban lévő vállalkozások számára – különösen a digitális vagy adatvezérelt piacokon – az alábbi változások a legérdekesebbek:

• Az erőfölény nehezebben elkerülhető a digitális piacokon. A biztonságos zóna határa 40%-on helyezkedik el, nem pedig a Tervezetben szereplő 10%-on, azonban az adatból és platformokból eredő előnyöket egyre szigorúbban vizsgálják – így egy „kényelmes” piaci részesedés önmagában már nem jelent teljes védelmet.

• A magatartás jogi minősítése határozza meg a bizonyítási terhet. Továbbra is az exkluzív értékesítés kapcsán a legerősebb a jogszerűtlenség vélelme. Ugyanakkor a vállalkozásoknak nem csupán a kizárólagossági megállapodásaikra kell figyelniük: visszatérítési rendszereiket, hozzáférési megállapodásaikat és önpreferencia-gyakorlataikat is érdemes időben – még mielőtt bármilyen panasz vagy hatósági vizsgálat megindulna – a rájuk vonatkozó megfelelő jogi teszt alapján felülvizsgálni.

• A hozzáférési viták ma már alacsonyabb feltételek mellett is megindíthatók. Azok a vállalkozások, amelyek harmadik felek által is használt platformokat, adatokat vagy infrastruktúrát ellenőriznek, vegyék figyelembe: a hozzáférés-korlátozás megállapításához már nem szükséges, hogy az érintett input nélkülözhetetlen legyen – ellentétben a tényleges szállítás megtagadással.

• Az objektív védekezéseket érdemes már most kidolgozni. Mivel az Iránymutatás a szükségességi és hatékonyságjavulási védekezésekre egyértelműbb iránymutatást ad, a vállalkozásoknak már az esetlegesen kifogásolható magatartás tanúsításakor írásban rögzíteniük kell, hogy miért tartják azt üzletileg indokoltnak – nem pedig egy panasz beérkezése után.

Itt az idő, hogy a meglévő visszatérítési, kizárólagossági, hozzáférési és önpreferencia-megállapodásokat az új tesztek alapján felülvizsgáljuk – mielőtt ezt a hatóság teszi meg.

Szerzők: Dániel Arányi, Gabor Kutai, Szonja Kenyeres, Morten Nissen, Álvaro López de Ochoa García.

LÁTOGASSON EL A VERSENYJOG & EU OLDALUNKRA